Az éj Veled
A legsötétebb éjszakákon,
Mikor a holdangyal az orráig sem lát,
A lelkem csak rohan hozzád.
Ezernyi könnycsepp szárnyán,
Halvány fények útján,
Végül az éjfél nálad talál.
Én vagyok az árny, akit csak szemed sarkából látsz,
Én vagyok, kinek hallod a reccsenő padlón léptei zaját.
S mikor édes bizsergés fut végig hátadon, én érintelek lágyan.
Magányos éjszakákon, láthatod arcom a homályban.
Csak kérd, hogy maradjak,
Csak kérd, szeresselek, amíg csak lélegzel,
S a nap első sugara többé nem ragadhat el…
Ha érzel,
Ha kell egy kicsit is,
Én mindig vigyázok rád.
-Évi-
|