|
5. fejezet
Évi 2009.06.21. 10:21
Az intézmény szokatlanul lakatlannak tűnt. Piton néhányszor már járt itt, s akkor nagy volt a jövés-menés, de most csak egy-két ember lézengett a folyosókon. McGalagony biztos léptekkel vezette Perselust. Sokáig egyenesen mentek, majd egy sötétebb résznél lefordultak balra. S mikor Piton azt hitte, egy újabb kanyar jön, a tanárnő hirtelen megállt. - Kérem, várjon itt, Perselus! – s ezzel McGalagony tovább sietett.
A fordulón túl egy tágas váró nyílt. Többen is ültek ott, Minerva valószínűleg ezért nem vezette oda a férfit. És igen. Jó volt, hogy nem kellett végigmenni azok előtt az emberek előtt, jó volt inkognitóban állni, kihagyva az udvariassági köröket.
Az igazgatónő néhány perc múlva, egy fehér köpenyes varázsló kíséretében tért vissza. A férfinak hosszú szakálla volt, s csak alig néhány hajszála. Látszott, hogy már ismeri egy ideje McGalagonyt, mivel cinkos sugdolózásba mélyedve érkeztek Piton elé. A fehér ruhás azonnal kezet nyújtott a fekete hajú felé, aki az arcát fürkészve viszonozta a gesztust.
- Kérem, kövessen! – A bemutatkozás után a varázsló csak ennyit szólt.
Egy terembe vezette a két tanárt, ami vélhetően egy vizsgálóhelyiség lehetett. Piton legalábbis – a szoba gyógyítói felszereléséből – erre következtetett.
A medimágus egy íróasztal mögé ült, Piton és McGalagony vele szemben foglaltak helyet. A gyógyító nagy levegőt vett, s a következő kérdéseket intézte Pitonhoz:
- Ön Perselus Piton, ha jól tudom. Igaz? – a varázsló érezhetően zavarban volt.
- Igen, az vagyok – felelt tartózkodóan a bájitaltanár.
- És ha igaz, ön Hermione Granger barátja volt, egészen a haláláig. – Perselus szemében különös fény gyúlt, de mindössze ennyi árulkodott kígyóként tekergő zsigereiről.
- Bizonyos értelemben…, igen. De mire akar célozni ezekkel a kérdésekkel, uram? - a férfi egyre nagyobb zavarral küzdött, de azért állta Piton hideg, vesébe látó tekintetét.
- Miss Granger… szóval… mielőtt meghalt…
- Kérem, térjen a lényegre, ha teheti, uram! – Piton szeme mostmár szikrákat szórt, nem bírta elviselni azt a feszültséget.
- Hermione Granger terhes volt.
Piton azt hitte, rosszul hall. Fejébe tolult a vér, szédülni kezdett és őrülten émelygett. Gondolatai turbóra kapcsoltak, a képek ismételten pörögni kezdtek a fejében. Terhes… Mikor?... Hogyan történt? Egy gyermek… Egy kisbaba… Hermione…
- És a magzat még él – Hallotta a távolból Piton. A baba még él…
- Perselus, jól van? Perselus? – percekkel később McGalagony hangjától kezdett magához térni a tanár. Legalábbis ő maga azt hitte. Valójában a medimágus adott neki egy nyugtató hatású készítményt, ami egyben életet is lehelt belé.
- Professzor, jobban érzi magát? – kérdezte az arcát fürkészve a gyógyító. Miután Piton bólintott, ismét elfoglalta helyét az íróasztal mögött.
- Szóval, él a… gyermekem? Ez hogyan… hogyan lehetséges? – tette fel a kérdést a még mindig kába férfi.
- A dolog egy új találmánynak köszönhető. Kutatásaink során létrehoztunk egy mesterséges anyaméhet, amelyben a csecsemő növekedhet még egy ideig, ha valamiért korábban születne meg a kívánatosnál. Azonban Miss Granger… azaz az ön ügye kicsit komplikáltabb. A magzat mindössze 12 hetes, így nem voltunk biztosak abban, hogy életben tudjuk tartani. Azonban úgy tűnik, a próbálkozás sikeresnek bizonyul, s így nem egész 6 hónap múlva ön egy egészséges csecsemő édesapja lehet.
Ám a gyermek sorsáról mi nem dönthetünk. Az ön beleegyezése szükséges ahhoz, hogy az édesanyja testén kívül növekedjen, majd jöjjön világra a bébi.
Piton a magyarázat alatt a semmibe révedt, képtelen volt feldolgozni a hírt, amit az imént kapott. Viszont amint végére ért mondandójának a gyógyító, szinte azonnal megszólalt.
- Mentsék meg – Piton a révedésből szemét a medimágusra fordította ezeknél a szavaknál. E tekintett többet mondott ezer szónál is.
A varázsló a „bizarr” kapcsolat, illetve a professzor hideg viselkedése következtében negatív érzéseket táplált eddig Pitonnal szemben, de most megérzett, megértett mindent...
A hetek csigalassúsággal teltek. Piton szinte minden nap ellátogatott a Szent Mungóba. A kicsi, akit várt, új célt adott az életének. Ez a baba Hermione gyermeke volt, az ő közös teremtményük. Tudta, nehéz lesz egyedül egy csecsemővel, de inkább ez, mint a gyűlölt magány, az üres órák végtelen sora...
Időközben kiderült hogy kislány lesz a jövevény. Ez újabb tűnődésre adott okot. Végül, McGalagonnyal egyetértésben Piton arra jutott, hogy Ginevra legyen lánya neve. Azért döntöttek végül így, mert Hermione számára Ginny barátnője elvesztése hatalmas fájdalom volt, s az érzés emléke miatt Piton úgy gondolta, ez a név lesz a legmegfelelőbb.
Az idők során Minerva igazi segítője lett a bájitaltanárnak. Sokszor elkísérte kollégáját a bébi-mustrára, s sokszor volt a férfi támasza nehezebb pillanatokban. Természetes is volt Perselus számára, hogy a nő legyen a kis Ginevra keresztanyja.
A szervezkedés a kislány érkezése körül csökkentette a kínnal telt perceket, de nem tűntethette el véglegesen. Perselus számára minden felkelés és nyugovóra térés egyenlő volt egy késszúrással. Egy újabb napfelkelte, amit Hermione nem láthatott, s egy újabb csillagos éjjel, amit Hermione nem élhetett meg. Piton a magányba menekült, nem vállalt tanítást, s ha tehette, került minden emberi érintkezést. Egyedüli kapcsolata a világgal McGalagony volt.
Hibásnak érezte magát, hiszen ő élt, míg Hermione, aki maga volt a fiatalság, az élet, halott. Nem tudta őt megóvni, nem tartotta be az ígéretét. Egy hajszálon függött minden napja. Nem akart élni, de a lánya sorsa mégis az élethez kötötte. Nem árulhatta el őt is, nem hagyhatta, hogy Ginny árván nőjön fel...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
