Dora Carrington & Lytton Strachey egyedülállóan gyönyörű és megkapó szerelmi története. - A bemásolt levélváltásból kiderül, milyen mély és semmihez sem hasonlítható kapocs kötötte össze a fiatal, féktelen festőnőt és a nála 13 évvel idősebb, homoszexualitását nyíltan felvállaló írót.
Lytton Strachey (író, kritikus) & Dora Carrington (festő)
Az első világháború idején találkozott Dora Carrington (1893-1932) és Lytton Strachey (1880-1932). Dora nőként nem harcolhatott a háborúban, Strachey-t pedig fizikai adottságai miatt mentették a fel a sorkötelezettség alól. A magányos hónapok összehozták a két különc lelket. Kezdetben Strachey tanítványaként tekintett a fiatal nőre, de a lány hamar kibontakozó, lángoló szerelme nem hagyta hidegen a betegeskedő írót. A dolog kínosnak bizonyult Lytton-nek kezdetben, hiszen feladata az lett volna, hogy segítsen rábeszélni Carrington-t, hogy végre szánja rá magát első közös éjszakájukra akkori kedvesével, Mark Gertler-rel. A dolog végül beteljesült, de Dora és Mark, - a nő, Lytton iránt táplált érzelmei miatt, - hamar szakítottak. Carrington és Strachey, egy időre magukra maradtak.
Azonban hiába élt közöttük valami felsőbbrendű vibrálás, túl sok minden állt közéjük, hogy egymásé lehessenek. S ezek közül a „legsúlyosabb” az a tény volt, hogy Lytton saját neméhez vonzódott, s így képtelen volt fizikailag közeledni a festőnőhöz.
Mindez arra vezette Carrington-t, hogy máshol keresse mindazt, amit élete legnagyobb szerelme nem tudott neki megadni. Kicsapongó életet élt, könnyelműen habzsolta az élvezeteket, miközben szíve egyetlen férfiért dobogott.
Időközben össze is költözött Lytton-nel vidéken, távol az intrikáktól és világ zajától. Életük összefonódott végleg, s kapcsolatukban egyedülállóan civilizált módon keveredett a mély barátság és tisztelet, s a valódi szerelem, ami csak a lelkek mélyén létezhet.
Később Carrington férjhez ment, de mindez mit sem változtatott hatalmas érzelmein, amelyek Lytton-hoz fűzték.
Dora életét, egy Ralph Partridge nevű katonatiszthez kötötte. Házasságuk inkább volt szexualitással fűszerezett barátság, semmint szerelmi frigy. Ralph birtokolni akarta Carrington-t, a nő meg csak Lytton kedvéért lett a férfi arája.
Dora tudta, hogy Strachey - mióta a Ralph először járt náluk – odavolt a jó kiállású fiatal férfiért, s mivel nem akarta elveszíteni öregedő szerelmét, belement a „játékba”.
Partridge, még a Ralph nevet is Lytton-től kapta, akinek nem volt elég hangzatos és kifinomult a Reginald név.
Végül azt találták a legjobbnak, ha hármasban élnek tovább a vidéki házban, ahol Dora és Ralph, mint férj és feleség élhetnek, Lytton pedig családtagként tölti el velük napjaikat.
Azonban idővel a harmónia elkezdett felbomlani, Dora és Ralph házassága már-már tönkremenni látszott, Lytton pedig talált magának egy fiatal barátot. Carrington ráadásul viszonyba kezdett Ralph régi cimborájával, Gerald Brenan – nal, ami a meglévő harmónián is sokat rontott.
A „hármas” kapcsolat így meggyengült, egy fedél alatt éltek ugyan, de teljesen más utakon jártak.
Ralph végül barátságban elvált Carrington-tól és elvett egy másik nőt, Frances-t. A nő a házassággal bekerült ebbe a bizarr családba, amit már csak talán a megszokás és praktikum tartott egyben.
Nem sokkal később Lytton váratlanul megbetegedett. Orvosai megmondták, nincs tovább. Dora öngyilkossággal próbálkozott, gázmérgezéssel akart véget vetni annak a reménytelen szenvedésnek, amit az élet nyújthatott még neki Lytton nélkül. Azonban időben észrevették, és így vakmerő terve meghiúsult. Így elbúcsúzhatott élete legdrágább kincsétől, Lytton Strachey-től. A férfi önkívületi állapotban bevallotta Carrington-nak: mindig szerette és el akarta venni feleségül, de nem tette… Dora akkor és ott halt meg kicsit Lytton-nel együtt
A férfi napokon át szenvedett, míg végül kilehelte lelkét. Utolsó szavaiban is méltóságteljes volt, s azt bizonygatta, hogyha ez a halál, akkor az nem is olyan szörnyű. De Carrington-nak az volt. Minden, amiért élt, minden, ami fontos volt számára a férfi halálával együtt eltűnt. A boldog élet, amit valóban boldognak érzett minden lehetetlenségével együtt, odaveszett.
A napok azonban teltek, ott maradt Carrington és a Partridge házaspár.
Ralph és felesége, végül úgy döntöttek, elmennek – saját életet kezdenek felépíteni. Carrington látszólag nyugodtan viselte a változásokat, s azt mondta a távozni készülőknek, ő sem marad a házban, elmegy Párizsba.
Azonban valójában nem készült sehová. A keserves lét helyett, választotta a halált.
Dora egyszerűen képtelen volt elviselni a magányt, s legfőképpen a tényt, hogy hátralévő életét Lytton nélkül kell leélnie.
Egy reggel fogta a puskát, -amit még annak előtte szerzett be a kártékony nyulak távoltartása ürügyén, - és véget vetett lelki gyötrelmeinek…
„Egy üres könyvbe írok, egy üres szobában sírok”
(Dora Carrington)
Carrington és Lytton szerelme az egyik legszebb és legmélyebb kapcsolat volt, amelyről valaha is hallottam.
Tanubizonyságot ezen levelezés adjon szavaimnak:
Carrington levele Lytton-nak:
(előzmény: Ralph terve, miután elvette Carrington-t az volt, hogy felköltöznek a városba. Lytton-t, - úgy tervezték - csak hétvégenként látogatták volna meg a vidéki, közös házban...)
Drága, Kedves Lytton,
Nagy dolgokról kellene beszélnem, és éppen ma valahogy nem megy az írás.
Tudtam én azt már a kezdet kezdetén is, hogy igazán semmit nem remélhetek Tőled. Éveken keresztül tudtam, hogy az életem Veled egyszer véget ér.
Lytton, Te vagy az egyetlen ember, aki iránt valaha is valódi szenvedélyt éreztem és tudom, hogy ilyet többé nem is fogok érezni. Ember ennél jobban nem alacsonyíthatja le magát a szerelemben.
Túlságosan nagy teher egyedül lenni itt, a Gordon Square 44-ben és folyton az ablak előtt nyújtózni, hogy kilessek, nem közeledsz-e az utcán.
Ralph azt mondta, hogy idegesített a gondolat, hogy netán igény formálok Rád, és hogy minden barátod csodálkozott, hogy ilyen sokáig eltűrtél magad mellett, mivel én nem is értem az irodalmi világot.
Ám ez tévedés, mert azt hiszem nincs senki a világon, aki jobban szeretné nálam a balladákat, John Donne-t, Byron-t és persze Lytton esszéit.
Nem tudtad és nem is tudod meg, milyen nagy és mindent magába foglaló szerelmet éreztem irántad. Imádtam minden hajszáladat, a szakállad csigáit.
Most, hogy Rád emlékezem, sírnom kell. Nem is látom a papírt.
Egyszer egy péntek délután a nappaliban ültünk és azt mondtad, a barátodként szeretsz. Tudnád még most is ezt mondani nekem?
Carrington
/Az igazi Lytton Strachey/
Lytton válasza Carrington-nak:
Legkedvesebbem,
Tudod mennyire nehezen fejezem ki az érzéseimet akár élő szóban, akár írásban.
Valóban azt akarod, hogy kimondjam: a barátomként szeretlek?
Hiszen ez képtelenség. Te magad is tudod, hogy sokkal jobban szeretlek, mint egy barátot! Te, angyali lény, akinek a jósága éveken át boldoggá tett!
Sírnom kellett a leveled olvastán – szerencsétlen, nyomorult teremtménynek éreztem magam.
Ha a döntésed bármi módon is azt eredményezné, hogy elveszítelek, azt hiszem, azt nem tudnám elviselni.
A Tidmarsh-ban Veled és Ralph-al eltöltött időszak, mindennél drágább nekem a világon.
/Dora Carrington, Ralph Partridge, Lytton Strachey, Oliver Strachey and Frances Partridge by Lady Ottoline Morrell, 1923 - Az élet valódi "szereplői"/
/A képen bal oldalt, az igazi Dora Carrington, jobbra pedig Ralph, Dora férjének későbbi felesége, Frances Partridge látható/
A téma a filmesek fantáziáját is elragadta, és 1995-ben filmet forgattak a történetből, ’Carrington, a festőnő szerelmei’ címmel, amelynek főszerepében Emma Thompson-t (Carrington) és Jonathan Pryce-t (Lytton) láthatjuk.
További érdekesség, hogy Lytton szerepére eredetileg Alan Rickman-t kérték fel az alkotók, - nem tudtak mást elképzelni az angol író megformálására. Sajnos azonban Rickman elutasította a felkérést, így találták meg Jonathan Pryce-t, aki végül is minden elvárást felülmúlva
keltette életre Strachey alakját.
/Emma Thompson/
/Jonathan Pryce/
Írta és szerkesztette: Répási Éva
Dora Carrington festményei és további érdekességek:
http://www.leninimports.com/dora_carrington.html
|