Másnap szombat volt, így Piton ráért átgondolni a dolgait. Selenával kapcsolatban kettős érzései voltak, melyektől egyre jobban szenvedett. Sajnálta már, hogy olyan csúnyán elbánt a szegény lánnyal, ugyanakkor úgy érezte, méltó bosszú volt ez Selena, McGalagony és a világ ellen.

A délelőttöt azzal töltötte a professzor, hogy feküdt az ágyán, s hagyta, hogy a gondolatai talajt érjenek. Így kora délutánra már tudta mit kell tennie.

Felsietett McGalagony irodájába, és megkérte az igazgatónőt, hogy kísérje el Ginnyt és őt Roxmortsba...

Közeledett az esti bál. Selena az egész napi bezártság és boldogtalan sírás után úgy érezte, jót tenne zilált lelkének egy kis séta a roxforti birtokon.

Kinn szél süvített, s a hó kérlelhetetlenül záporozott. A lány élvezte, ahogy arcába csap a fagy, s megindul benne a vér. Ez mintegy kijózanította. Az egész napi kétségek közötti lebegés után úgy érezte, lelkében dúló vihar elcsendesedett és visszakapta az életét. Túl fogja élni Pitont...

A séta végeztével egyenesen a szobájába sietett, ugyanis McGalagony megígérte neki, hogy oda küldi a házi manókkal egy régebbi báli ruháját. Más lehetősége nem lévén - a tanárnő hajthatatlan volt -, beleegyezően várta a sorsát. Belépett a szobájának ajtaján, ahová a szokásos barackszínű derengés helyére kék szín költözött. Ez a fény gyönyörűbb volt, mint amit valaha is látott. Beljebb ment, s az egyik sarokban meglátta a bábura aggatott csodát.

A ruha eszményien szép volt; finom, ujj nélküli darab, derékban szűkülő csoda, hatalmas uszállyal. Minden centimétere tündöklött. Az anyag finoman átlátszó volt, ott takart ahol kellett, s kiemelte a női szépséget.

Selena nem talált szavakat. Álmában sem gondolta volna, hogy Minerva ilyen ruhával lepi majd meg. Magára vette az estélyit, s beállt az egy perccel azelőtt odavarázsolt tükör elé. Még életében nem látta magát ilyen szépnek, legszívesebben megállította volna az időt.

De az óra elütötte a háromnegyed nyolcat, így gyorsan magára varázsolt egy finom, ruhához illő sminket, s elindult a nagyterem irányába.

Céljához közeledvén, egyre több ámuló szempárral találkozott. Néhányan, ragyogó szépségét csodálva, még a szájukat is nyitva felejtették. Selena piruló arccal, egyre hevesebben dobogó szívvel haladt tovább.

Pontosan nyolc előtt öt perccel kinyílt a Nagyterem ajtaja.

A helyiség káprázott a fáklyák, a lebegő gyertyák, megbűvölt karácsonyi díszek, s a csillagszórók fényében. Télies jelmezt öltött a terem; Karácsonyfák, sok műhó volt mindenfelé, amerre csak a szem ellátott. Halk ünnepi dallamok csengtek fel, s finom ételek illata járta át a levegőt. Selena szinte beleszédült ebbe a pompába.

A tanárok már székeiknél álltak, kivárva, hogy a diákok is megtalálják a helyüket. Ám ez most nehezebb volt, mint általában, hiszen a szokásos ház asztalok helyén, kis, ovális asztalkák voltak, mindegyik körül három-négy szék állt.

Selena egy griffendéles asztalnál kötött ki, ahol már ott ült néhány ismerőse. Az asztal nem messze helyezkedett el a tanárok csoportjától...

A fiatal nő kicsit beszélgetett barátaival, de aztán, még a vacsora kezdete előtt odasietett McGalagonyhoz.

- Jó estét, Minerva! Csak mindenképp meg akartam köszönni ezt a ruhát, gyönyörű szép!

- Jó estét, Selena! Ez az estélyi valóban fantasztikusan áll önnek! De ne nekem köszönje a ruhát. Piton professzortól kapta...

A lány mosolya hirtelen eltűnt, arcán zavar jelent meg, szíve egy nagyot dobbant, lelkében pedig hirtelen hatalmas zűrzavar lett...

- Pitontól? - kérdezett vissza hitetlenkedve az ifjú boszorkány. McGalagony sokatmondóan bólintott egyet. Az ifjú Trelawney még a bál hivatalos megnyitása előtt oda szeretett volna menni nagynénjéhez, de most, a meglepetés döbbenetétől épp csak hogy visszatalált a helyére. Az alatt a néhány perc alatt, míg az igazgatónő poharát emelve felállt és elkezdett beszélni, szinte semmit nem érzékelt a külvilágból. Ha valaki ráköszönt, automatikusan válaszolt ugyan, de agya egyfolytában a rejtélyt bogozta. Piton vette neki azt a gyönyörű ruhát, ami rajta van. Az a férfi, aki az előző napon megalázta, aki agyontaposta az érzelem minden csíráját. Mi ez, ha nem őrület!

- Kedves mindnyájunk! Elérkezett ez a nap is. Néhány hónappal ezelőtt még álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ez a mai nap ilyen békés és szép lesz.

A háború mindannyiunkon súlyos sebeket ejtett minden tekintetben, de mi, akik túléltük, újrakezdtük. Élünk és próbálunk boldogulni, ezzel állítva emléket az elhunytaknak. Emelem poharam mindenkire, aki ma itt van, s emelem poharam azokra, akik most a szívünkben vannak jelen! Kívánom, hogy ez legyen életük legszebb Karácsonya! Ezzel a bált megnyitom. Egészségükre! - McGalagony a diákok felé emelte elegánsan poharát, majd belekortyolt az italába. Ahogy a bevezető után leült, még láthatták a tanulók, amint tanárnő észrevétlenül igyekezett eltűntetni néhány apró könnycseppet...

Perselus Piton szíve szinte kettéhasadt ezen az estén. Úgy vágyta Hermione jelenlétét, ahogyan már régen nem. Remegett a gondolattól, fájt minden ízében, hogy a kislány nem láthatja ezt az estélyt, nem lehet jelen. S mostmár ő sem láthatja soha többé a griffendélest, mivel a merengőt előző nap éjjel, egy őrült pillanatában földhöz vágta, s az millió darabra tört. Piton tudta az emlékedény javíthatatlan, így elvitte Hermione sírjához, s ott temette el a tál darabjait. Egy kicsit megint elvesztette a lányt....

Most, ahogy hallgatta McGalagonyt, könnyezett a rideg álarc mögött. Ginnyvel a karján érte a gyász utolsó elsöprő hulláma...

Szemével kereste Selenát, de a fiatal nő láthatóan nem foglalkozott vele. Gyönyörűnek találta az új ruhájában, nem bánta meg, hogy e modell megvásárlása mellett döntött. Minervára hagyta a megfelelő szín és anyag kiválasztását - ő csak abban volt biztos, hogy bocsánatot kell kérnie a lánytól. Első lépésnek talán ez is megteszi.