6. fejezet
Évi 2009.06.21. 10:23
Gyorsan eljött a perc, amikor Ginevra Piton végre hivatalosan is világra jött, s édesapja a karjában tarthatta őt.
A jeles napon Minervával együtt érkezett Piton a varázslókórházba. Míg vártak, a férfi egész idő alatt csendben, halálsápadtan álldogált, míg McGalagony mosolyogva járkált fel-alá. Még nem láthatták a babát, a mesterséges méh nem engedett belátást. Mindössze a halk szívhang jelezte, hogy a lebegő, átlátszatlan buborékban, egy élet fejlődik.
Az idő telt, a kicsi még mindig sehol nem volt. Az igazgatóasszony aggódva figyelte kollégája holtra vált ábrázatát. Ilyennek utoljára Granger temetése napján látta. A férfi akkor csak állt hálószobájának ablakában, s nem volt hajlandó mozdulni. Minerva akkor észlelte csak igazán Piton állapotát, mikor mellé lépett. Arca beesett volt, szeme ködös. A tanárnőnek akkor az volt az érzése, hogy a bájitaltanár nem is tud magáról, nem érzékel szinte semmit a külvilágból. Nem tévedett sokat, mint később kiderült, Perselus valóban kevés dolgot tudott felidézni a történtekből. A szervezete nem engedte, hogy a temetés szertartása még annál is mélyebbre húzza, mint ahol akkor volt…
A helyzet azonban megismétlődni látszott. Piton szeme most is azt sugallta, hogy a varázsló nem ebben a dimenzióban van, pusztán a teste van jelen.
Viszont egyszer csak kinyílt az ajtó, s egy gyógyítónő lépett ki rajta, karján egy apró, fehér csomaggal. A nő lassan Pitonhoz lépett, s óvatosan a kezébe adta kislányát.
- Ön az édesapja, jól tudom? – tette fel a kérdést a hölgy, miközben Piton lassan feleszmélt.
- Igen… Igen, én vagyok az édesapja. – Piton szeme egyre jobban kitisztult, vonásai megelevenedtek. McGalagony egy könnycseppet morzsolt el szeme sarkában.
Piton óvatosan ringatta a kicsit, egyfolytában csak gyermekét nézte.
- Ginevra... Ginny Piton... Kislányom… - suttogta a babának.
Piton azon a napon apa lett…
Bármennyire is elszánt volt Piton, a következő hónapok rendkívül megviselték. Nem boldogult a pelenkázással, sem a fürdetéssel, sem az etetéssel, sem az altatással. Minerva azonban mellette volt, s sokévnyi tapasztalatát bevetve segített Perselus-nak. A férfi minduntalan varázsláshoz akart folyamodni, de a tanárnő lebeszélte. Meg kellett értenie barátjának, hogy a kicsi érintésre vágyik, hogy a kislánya egy élőlény, nem pedig egy fiola bájital.
Piton mindent meg akart adni lányának. Mindent, amit Hermione-nak nem adhatott meg, így aztán a tőle legtávolabb álló dolgokkal is megbarátkozott lassan. Ginevra már nem sírt állandóan, Piton szinte azonnal megértette a kicsi összes rezdülését. Bármilyen furcsán, és hihetetlenül hangzik, de Perselus mintaapa lett. Már nem fáradt ki úgy, mint az első időkben, s végre eljutottak hozzá a külvilág eseményei.
Megtudta, hogy Harry majdnem az élete árán ölte meg Voldemort-ot. Megtudta, hogy Neville-n és Hermione-n kívül mindenki túlélte a háborút. S megtudta, hogy Potter, Ronnal együtt hamarosan elhagyják az iskolát, épp utolsó vizsgáikkal nyűglődnek. Azzal, hogy a lányán keresztül lassan visszatért az életbe, Piton elkezdett többre vágyni, minthogy egész nap a hálószobában üljön és Ginny-t nézze. Ezt McGalagonynak sem volt nehéz észrevennie, hiszen a professzor pár hete nekiállt, hogy kotyvasszon ezt-azt, míg Ginevra alszik.
Ezért nem késlekedett tovább az igazgatónő és ajánlatot tett Pitonnak. Ha akar, következő évtől megint taníthat bájitaltant. Piton ezt elfogadta, de rögtön fel is vetette, hogy szívesen elvállalná a Sötét Varázslatok Kivédését is, ha véletlenül nincs megfelelő tanerő. Azonban szomorúan vette tudomásul, hogy igenis van, aki tartsa az órát; nevezetesen Remus Lupin. Kollégája még azt is hozzáfűzte, hogy van elég dolga Ginny körül épp elég, ne akarjon még többet magára vállalni.
A nyár mélabúsan, de egyben kellemesen is telt Perselus számára. Hermione hiánya továbbra is felfoghatatlan volt számára – a borzalmas éjjeleknek se szeri, se száma nem volt. Ugyanakkor a nappalok a nődögélő kislánnyal megnyugtatóan derűsek voltak. Sokat sétáltak a Roxfort körül, s az ilyen utakon szinte mindig meglátogatták Hermione sírját. Perselus magában minden egyes napon felmentéséért esedezett, könyörgött, hogy bocsásson meg neki Hermione. De Granger nem menthette fel őt…
Az új tanév, a szeptember lassan közeledett. S Pitonban felébredt valami. Valami, amit már régen nem érzett. Egyik éjszaka álmában, Hermione-t látta. Olyan volt, mint régen, élő és nagyon kívánatos. Az álomban a lány finoman kényeztette a professzort minden porcikájával, s ezzel Perselus napokig nem tudott betelni.
A tanári értekezleteket McGalagony egyre gyakrabban hívta össze, de ő képtelen volt koncentrálni. Vágyakozott fájón, égetőn. Nem tudott halottként gondolni Granger-re, az érzékei azt súgták, hogy a lány ott van vele, s őt akarja. Azt hitte, teljesen megőrül. Így aztán döntött. Lement Roxmorts-ba, s rendelt egy merengőt. Ilyesmit nem lehetett helyben kapni, a merengőt egy Memry Platus nevű ember készítette. Évszázadokon át a Platus család tagjai készítették ezt a különleges edényt. A tálat, amelyben az ember visszanézheti az emlékeit, elemezheti, s láthatatlan nézőként maga is jelen lehet élete elmúlt eseményeinél.
Egy héttel később öt bagoly segedelmével megérkezett a merengő. Piton óvatosan bontotta ki, nehogy valami kárt tegyen az ódonná varázsolt edényen.
Miután megszabadította a merengőt csomagolásától, behunyta a szemét és magában visszapörgette az időt. Pár óra alatt a tálba töltögette a legfontosabb emlékeit.
Valamilyen furcsa okból, Ginny egyszer sem kelt fel a délután folyamán, egyszer sem sírt. Piton az előkészítés végeztével meg is nézte a babát, kicsit megijesztette az a nagy csend, amire hirtelen ráeszmélt. Azonban nem talált semmi nyugtalanítót. A kicsi lány békésen szuszogott kiságyában.
Perselus visszament a kőtálhoz, s óvatosan letérdelt mellé. Nagy levegőt vett, majd elmerült emlékeiben...
|