A bál megkezdődött, az ünnepi vacsora immáron nemcsak illatával, de látványával is elkápráztatta a résztvevőket. Levesek, sült húsok, különféle körítések, mártások, sütemények tengere borította az asztalokat, mindenki kedvére válogathatott.

Selena azonban alig tett valamit a tányérjára, egyre csak Piton körül jártak a gondolatai. Az illendőség kedvéért, s hogy elüsse valamivel az időt evett pár falatot, de alig érezte az ételek ízét. Mindeközben csevegni is volt kivel; egy griffendéles lány, Angelica Philip szórakoztatta legújabb szerelmi kalandjaival.

A vacsora véget ért, a leglassúbbak is letömködték az utolsó sütemény darabokat a torkukon. Így McGalagony egy pálcaintéssel hangulatfényt varázsolt a terembe, ahol ezzel egy időben - finom ködből kibontakozva -, egy színpad jelent meg. Minden figyelem oda összpontosult. Egyszer csak, az üres színpadról egy cselló finom, andalító hangja szólalt meg. Halk, lassú, gyönyörű dallamot játszott. A csellóhoz később csatlakozott egy hegedű is. Egyre több és több hangszer szólalt meg, a színpad azonban továbbra is üres maradt.

Az est és a hangulat hatására néhány diák a Nagyterem közepére berendezett táncparkett felé indult. A párok hamar kialakultak, s ezzel megkezdődött a tánc.

A levegőben finom parfüm illat vált érezhetővé, a tér egyfajta bensőséges vibrálással telt meg. Az első dal hamarosan a végéhez ért, de pár pillanattal később már fel is hangzott a második szerzemény. Most is egyesével kapcsolódtak be a különböző hangszerek, de ezúttal minden belépő hangszer, egy varázsló megjelenését eredményezte. A fellépőket lelkes taps fogadta.

Piton sem evett valami sokat; Ginny és a gondolatai elvonták figyelmét a lakomáról. Időnként lopva Selenára pillantott, a lány továbbra sem mutatott semmiféle érdeklődést iránta, nem kereste a tekintetét. Sőt, a tanárnak az az érzés fészkelte magát a fejébe, hogy a lány egyenesen kerüli a vele való legkisebb kontaktust is.

Az este már javában folyt, mikor McGalagony Piton mellé telepedett.

- Hogy érzi magát ma este, professzor? - kulcsolta össze az álla alatt a kezét McGalagony.

- Köszönöm, fantasztikusan - szűrte a fogai között, erőltetett mosollyal az arcán Piton. Eközben Ginny nevetgélve McGalagony ruhadíszei után kapkodott.

A tanárnő, mintha meg sem hallotta volna a gúnyos választ, egyszerűen csak belekezdett egy gondolatmenetbe.

- Annyira jó ilyen boldognak látni ezeket a gyerekeket. Nézze csak milyen jól érzik magukat! És a drága kollégák... Hosszú idő után ez egy valódi ünnepnap! -

 - Az... - jött a válasz a bájitaltanártól. McGalagony eddig szemét diákjain nyugtatta; gyönyörködött a szép ruhákban, egymásra találó párokban, a pompában; de most Perselusra fordította figyelmét. Néhány percig fürkészte bájitaltanára arcát, majd így szólt:

- Menjen oda hozzá, Perselus.

- Tessék? - Elméjének sötét bugyraiból rángatta vissza az igazgatónő egyetlen mondatával  Pitont.

- Vigyázok Ginny-re, menjen és kérje fel táncolni Selenát! - Piton egy ideig hitetlenkedve nézett a tanárnőre, aztán hirtelen felállt, s átadta Ginny-t. Nem szólt semmit, csak még egyszer sokatmondóan Minerva íriszébe pillantott, s ezzel elhagyta a tanári asztalt.

Az ifjú Trelawney több táncfelkérést utasított el az est folyamán, egyszerűen nem kívánt a figyelem központjába kerülni, nem akarta, hogy mindenki őt nézze, miközben táncol. Így inkább barátaival beszélgetett, vagyis inkább végtelenbe nyúló történeteket hallgatott Angelicától, aki ezen az estén sehogy sem akart leszállni a lányról.

Épp egy újabb csókolózós anekdota következett volna, mikor is Selena egy kéz meleg érintését érezte meg a vállán. A dolog csak egy villanásnyi ideig tartott, s ő a pillanat tört része alatt pattant fel, s pördült száznyolcvan fokot.

- Mondtam már, hogy nem tán... Piton professzor! - a fiatal nő először azt hitte, megint az egyik újdonsült barátja próbálkozik felkéréssel, de néhány másodpercre megállt a szíve, mikor tudatosult benne, hogy Perselus Piton áll előtte.

Képtelen volt megállapítani mit érezhet, gondolhat a tanár, s szörnyen röstellte, hogy zavarát nem tudja leplezni.

- Kisasszony, volna kedve... szóval... felkérhetem egy táncra? - Trelawney, egyszerűen nem hitt az érzékeinek. Szinte groteszk volt, ahogyan ott állt a férfi, s alig érezhető remegéssel a hangjában megkéri őt, Selenát, hogy táncoljon vele.

- Persze... Táncolok... - e két szót sikerült kipréselnie magából a fiatal nőnek; úgy érezte menten megnyílik alatta a föld.

A bájitaltanár finoman megfogta Selena kezét, s táncparkettre vezette. Érezték, hogy a teremben szinte minden tekintet rájuk szegeződik.

A zene elkezdődött, s Piton biztos mozdulatokkal vezette partnerét.

- Nem gondoltam, hogy tud táncolni... - a lány kimondta az első dolgot, ami az eszébe jutott, úgy gondolta, ez még mindig jobb, mint kínos csöndben várni a dal végét.

- Szerintem, maga sok mindent nem gondolt rólam, azazhogy... nem feltételezne rólam. Nemde?

- Nem ér visszakérdezni!

- Nem ér kitérni! - Piton elmosolyodott, s Selena gyomra öklömnyire zsugorodott.

- Még nem is mondta, hogy honnan jött, mit csinált azelőtt? - Néhány perc után Perselus törte meg a csendet.

- Hát tudja, az hosszú történet... De... -

- Van időnk... De? -

- Akkor kezdem az elején...

- Helyes!

- Szóval, mint tudja, Sybill Trelawney unokahúga vagyok, az édesapám az ő bátyja. Gyermekkorukban nagyon ragaszkodtak egymáshoz, de később eltávolodtak, mivel Sybillt a jövő érdekelte, apámat pedig a múlt. Tudja, nagyon foglalkoztatta őt a varázslók eredete, az legelső törzsek... meg hasonlók. Különös megszállottsággal kutatott. S valahogy...,  - nem is tudom pontosan, hogyan- hiszen akkor még kislány voltam - apám Voldemort híve lett. Egy ízben Sybillt is majdnem magával rántotta, - ezt sem látom át egészen - annyi biztos, hogy Dumbledore mentette meg, s nyújtott számára menedéket. Innen az ismeretség.

Apa és Sybill is a Durmstrangba jártak, így nem volt kérdéses, hogy én is oda kerüljek, hiába szerette volna anyám, hogy a Roxfortot válasszam. -

Selena monológja végén Piton nem szólt semmit, csak sokatmondó arccal nézte a lányt. Táncoltak, s a zene körülölelte őket. A fiatal nő azt kívánta, bárcsak soha ne érne véget ez a dal... Amint így tűnődött, partnere hirtelen megszólalt.

- S önnek mi volt a célja? Miért jött végül a Roxfortba? 

- Engem mindig is az átváltoztatás érdekelt a legjobban, ezért ehhez is értettem a legjobban. Minerva McGalagony munkásságáról már tanulmányaim során is sokat olvastam, s tudtam, egy napon ő lesz mentorom.

- Mintha csak a sors keze lett volna abban, hogy ön idekerüljön. Nem gondolja? - Perselus mélyen Selena szemébe nézett...

- Sybill szerint minden előre meg van írva. - vont vállat a lány. Végszóra elhalt az utolsó akkord is, s Piton elengedte Selena derekát.

- Köszönöm a táncot, kisasszony - a tanár finoman meghajolt, válaszul Trelawney kecsesen bólintott.

Ahogy a táncolók hirtelen sürgölődni kezdtek a parketten, úgy Piton - kihasználva a pillanatot, hogy most senki sem figyel rájuk - Selena mögé surrant, s a fülébe súgta:

- A nagynénjének igaza van; semmi nem történik véletlenül. Ha teheti, tíz perc múlva jöjjön ki a Roxfort bejáratához felállított angyal-jégszoborhoz... - s ezzel a bájitaltanár elsuhant a tanári asztal irányába. Selena dübörgő szívvel figyelte a férfi mozdulatait.

Perselus helyet foglalt, s azon nyomban elmélyülten beszélgetni kezdett a mellette helyet foglaló Bimba professzorral.

Selena nem talált nyugalmat, fejében a hangok ezerszeresükre erősödtek, a színek összemosódtak, a formák pörögtek. Úgy érezte magát, mint amikor egyszer túl sokat ivott egy mugli italból, amiről nem tudta, hogy micsoda... Csak ült a székén, s figyelte az időt. De a közeli óra, amit nézett, nem akart rajta segíteni, csak csigalassúsággal engedte előre a nagymutatót.

Három perccel indulása előtt látta, hogy Piton feláll, és feltűnés nélkül távozik a tanári asztal melletti kijáraton. Selena szíve már úgy kalapált, hogy azt hitte menten kiugrik a helyéről. Ekkor azonban eljött a feloldozás; a pillanat, amikor végre követhette Perselust.

Átvágott a nagytermen - többször is megpróbálták megállítani, csacskaságokat kérdeztek -, de ő csak ment. Az előcsarnokban már futott, s pár lépéssel később már kinn is volt a szabadban. Azt hitte fázni fog, de meglepetten tapasztalta, hogy valamilyen varázslattal megoldották, hogy a Roxfort előtti területen is meleg legyen, és ne kelljen kabátot venniük az ünneplőknek.

Selena lépteit lelassítva közeledett a jégszobor felé. A kertté alakított füves terülten több párocska is andalgott, ennek ellenére rendkívül meghittnek érezte a lány ezeket a pillanatokat. Mindjárt ott lesz Piton mellett. Talán valami meglepetést talált ki neki? Talán beszélgetni fognak egész este? Talán vele töltheti az éjszakát...

A szobornál azonban nem volt senki, így Selena elkezdte szólongatni Perselust.

- Piton professzor?... Professzor itt van? - a lány egyszerűen nem értette mi történhetett... Hiszen, látta távozni a tanárt, és úgy volt, hogy ott találkoznak. Félreértette volna? De hiszen ez az egyetlen angyal szobor, nem lehet tévedés. Vagy csak játszani akart vele a tanár? Igen, hogyan is hihette, hogy megváltozott, miért gondolta, hogy...

Mire eddig ért a gondolatmenetben, Selena egy fekete szövetdarabot pillantott meg az angyal szobor lábánál. Közelebb lépett. Ekkor látta, hogy amit észrevett, az nem egy rongy, hanem Perselus talárjából egy darab. Az árnyékból lassan egy test körvonala rajzolódott ki, s a felismerés késként hasított Selenába.

Piton feküdt a szobor lábánál, mozdulatlanul. Trelawney gyorsan letérdelt mellé, s úgy szólongatta, rázta a férfit.

- Perselus, mit történt? Ébredjen! Kérem! Perselus! - Selena egyre elkeseredettebben próbálta magához téríteni a férfit, de az nem ébredt fel...