Lid�rcke - K�polna a tengerparton (SS/HG)

  2009.06.21. 11:17

- V�g�l ism�t tal�lkozunk, Miss. Granger.

- �gy t�nik – felelte k�nnyednek sz�nt hangon a l�ny.

A t�volb�l hallani lehetett, ahogy az �ce�n hull�mai d�b�r�gve ostromolj�k a sziklafalat.
Egy r�ges-r�gi k�polna romjain�l �lltak, mely a parton �p�lt, tal�n m�r t�bb sz�z �ve; sim�ra kopott feh�r k�vei csak n�hol l�tszottak ki a s�s p�ra miatt d�san teny�sz� moha al�l.
Hosszan, fesz�lten m�rt�k v�gig egym�st, a m�lt esem�nyei mindkett�j�ket akaratlanul is visszar�ntott�k a jelenb�l, nem engedt�k �ket megmozdulni an�lk�l, hogy szokatlan elevens�ggel meg ne jelenjenek el�tt�k.

„- H�t v�g�l ism�t tal�lkozunk, Miss. Granger.”

- Milyen furcsa j�t�ka a sorsnak, hogy egy csata k�zben sok sz�z ember k�z�l �pp mag�t sodorja az utamba, itt, t�vol a harct�rt�l.

- Intelligensebb embernek tartottam ann�l, mintsem hogy higgyen az ilyen babonas�gokban. Olyan, hogy sors, nem l�tezik, Piton professzor. K�vettem mag�t.

- Nagy hiba volt. Tal�n elfelejtette, amit az utols� tal�lkoz�sunkkor mondtam?

- Nem felejtettem el, eml�kszem. Mindenre tiszt�n eml�kszem.


„Olyan tiszt�n �s �lesen, mintha egy perccel ezel�tt lett volna a nap, mikor el�sz�r bevonult�l az oszt�lyterembe suhog� tal�rral, megvet�en m�rve v�gig a sok ostoba, bosszant� kis els�st. Csak egy perccel ezel�tt szorult �ssze a f�lelemt�l a torkom, �s �rasztott�k el apr�, rejtett remeg�sek a testem.
�veken kereszt�l hi�ba pr�b�ltam elismer�st kicsikarni, egy b�ztat� sz�t, vagy ak�r csak egyetlen pillant�st, amib�l nem s�t a taknyos kis griffend�lesnek sz�nt megvet�s.
Tal�n csak arra az egyre nem eml�kszem, mikor �s mi�rt kezdtem el est�nk�nt leosonni a pinc�be, �s meg�llni az ajt�d el�tt a neszez�sedet hallgatva an�lk�l, hogy b�rmit is akarn�k.
Biztosan k�rdezni szerettem volna egyszer valamit t�led; azon a k�l�n�sen hideg, havas t�li napon hatod�vben, de nem mertem bekopogni, csak �lltam ott, ahogyan att�l kezdve minden este, �s hallgattam, ahogyan �vegfiol�k koccannak, egy tal�r suhog, vagy f�rg�n serceg egy penna.
Szerencs�s napokon siker�lt kivennem egy m�ly, f�radt s�hajt – ilyenkor mindig �gy �reztem, valami nagy, titkos aj�nd�kot kaptam.
Ott �lldog�lva megtanultam, hogy a griffend�les b�tors�g csak legenda; ott �llva mardek�roshoz m�lt�an ravasz terveket sz�ttem, milyen �r�ggyel kopogjak be hozz�d, hogy ne k�ldj el egyb�l, hogy a k�zeledben lehessek m�g sok�ig, mindig. Soha egyet sem val�s�tottam meg a terveim k�z�l.
Nem �rtettem, mi t�rt�nik velem. Egy mugli lexikonban r�bukkantam a „megsz�llott” sz�cikkre: ez volt a diagn�zisom magamr�l, �s igyekeztem gy�gym�dot tal�lni r�, hasztalan. Nem seg�tettek a parkban, metsz� t�li sz�lben tett s�t�k, sem a hiszt�rikus tanul�srohamok.
Minden nap �gy keltem fel, hogy eld�nt�ttem, ma v�get vetek ennek az �r�letnek, majd kiv�tel n�lk�l minden napon maga al� temetett egy hossz�, fesz�lts�gteljes v�rakoz�s, mint egy neh�z, s�t�t, s�pped�s paplan, amibe az ember �lm�ban belegabalyodik, �s fulladozva �bred – �s �n �bred�skor mindig az ajt�d el�tt �llva tal�ltam magam.

Egy este nem hallottam semmi neszt: percekig figyeltem, de csak s�ket csend vett k�r�l. Felajzott idegeimnek f�jdalmasan b�nt� volt ez az �ress�g, k�ptelen voltam �gy, kiel�g�letlen�l visszamenni a toronyba. Kirohantam a kast�lyb�l, �s �r�kig bolyongtam a m�ly h�val betemetett, fagyos parkban, a cip�m teljesen �t�zott, s�polva l�legeztem, ahogy a hideg minden leveg�v�teln�l belehas�tott a t�d�mbe. Nem, m�r nem a t�li hidegt�l, hanem a te rideg, g�nyos pillant�sodt�l f�jt mindenem, szorult �ssze a torkom, �s reszketett az eg�sz testem. Olyan er�vel lett �rr� rajtam a v�gy, hogy belevessem magam ebbe a mindent �that� fagyba, hogy �sszecsuklottak a l�baim, arcomon pedig forr� k�nnyek folytak v�gig, melyek megfagytak, miel�tt m�g el�rhett�k volna az �llamat. Mikor le akartam t�r�lni �ket, nyugodtan-belet�r�d�n �llap�tottam meg, hogy nem tudom mozgatni a kezem.”

-… mindenre tiszt�n eml�kszem – csend�lt Hermione hangja.

„�n sem felejtettem semmit, hogyan is felejthettem volna? �gy tal�ltam r�d azon a jeges t�li �jszak�n, hazafel� tartva a hal�lfal� gy�l�sr�l, ahogyan ott fek�dt�l a h�ban, mint egy fagyott kismad�r az �t sz�l�n.
Milyen sz�rny�s�g t�rt�nhetett veled? Felkaptalak a karjaimba, �s futva megindultam veled a kast�lyba, m�g most sem tudom, mi�rt a szob�mba vittelek, �s nem a gyeng�lked�re…
Tal�n, mert olyan hideg �s merev volt a tested, hogy �gy �reztem, egyetlen m�sodpercnyi k�sleked�s is v�gzetes lehet, a szob�m pedig k�zel volt.
D�h�s voltam, nagyon d�h�s, ostoba kis griffend�les liba, �jszaka kimegy s�t�lgatni, azt�n ott fagy meg, ha nem tal�lok r� id�ben… Magamra is d�h�s voltam, mert idegess�gemben – ilyen m�g soha nem fordult el� velem addig – v�letlen�l nagyobb adag Felmeleg�t�-f�zetet adtam neked, ami egyb�l l�zra lobbantott, arcodra piros r�zs�kat festve. Nagy barna szemeid is l�zasan csillogtak, mikor v�gre felnyitottad �ket, �s r�m n�zt�l.

- A felel�tlens�ge sz�z pontj�ba ker�lt a Griffend�lnek, Miss. Granger. – Elmosolyodt�l.

- K�sz�n�m – rebegted.

- Mit, a sz�z pont levon�st?!

- Hogy megmentett.

Elcsuklott a hangod, ahogy r�dt�rt egy �jabb l�zroham. Behunytad a szemeid, �n pedig tehetetlen�l n�ztelek, �s �gy �reztem magam, mint egy rak�s szerencs�tlens�g.

- Tudom, hogy most egy kicsit… rossz, sajn�lom… Egy-k�t �ra m�lva mag�t�l elm�lik a b�jital hat�sa, addig pedig a gyeng�lke…
- NEM! – Megd�bbentett a ki�lt�sod, �gy hangzott, mint egy k�rhozott l�lek sikolya, de fel is em�szthette minden er�det, mert ut�na csak halkan, ny�sz�r�gve mondtad:

- Ne vigyen a gyeng�lked�re… Itt akarok maradni… mag�n�l. – K�nnyek folytak v�gig az arcodon, �s �n azt hiszem, akkor valamit meg�rtettem abb�l, hogy az elm�lt hetekben mi�rt nem n�zt�l soha a szemembe az �r�imon.”


Lassan, kim�rten, minden mozdulatot megfontolva tettek n�h�ny l�p�st egym�s fel�, �s felemelt�k a p�lc�ikat.

- Akkor tudja, mi k�vetkezik. Tudja, hogy nem sz�m�that irgalomra. – A f�rfi hangja furcs�n �les �s hideg volt a hull�mok morajl�s�nak h�tter�ben. Hermione er�ltetetten felnevetett.
- Egyszer azt mondta, hogy �n vagyok a legzseni�lisabb boszork�ny, aki valaha a Roxfortba tette a l�b�t. Mib�l gondolja, felt�ve, ha t�nyleg ilyen zseni�lis vagyok, hogy egy percig is egy hal�lfal� irgalm�ra sz�m�tan�k?

„Elfelejted, kisl�ny, hogy m�r nem egyszer szorult�l r� ennek a hal�lfal�nak az irgalm�ra. Persze ez elsiklott a figyelmed mellett, hisz csak a v�rt l�tod a kezeimen �s a kegyetlens�get a szememben, de engem, engem nem l�tsz, �s nem is l�tt�l soha.”

- B�r – folytatta a l�ny –, ha jobban meggondolom, nyilv�n ez is csak egy volt a sz�mtalan hazugs�ga k�z�l. Volt valaha egyetlen �szinte mondata is, Piton professzor?

- Csak az im�nt id�zett bel�le. Sajn�latos azonban, hogy ut�lag ezt is vissza kell vonnom. Maga a legostob�bb s�rv�r�, akit valaha a h�t�n hordott a f�ld.

A l�ny �tka v�ratlanul �rte Pitont, de m�g volt annyi ideje, hogy beugorjon el�le egy leomlott bolt�v m�g�.

„H�t t�nyleg �gy lesz v�ge – gondolta. – Meg foglak �lni, vagy te �lsz meg engem.
Mennyire felesleges volt az �sszes pr�b�lkoz�som, amivel ki akartalak t�pni a gondolataim k�z�l, mint valami �l�sk�d�t. Egy ostoba, s�rv�r�, �tkozott-im�dott kis �l�sk�d�t. Minden �ldott este az ut�n az �jszaka ut�n, mikor lej�tt�l hozz�m, hogy seg�ts dolgozatokat jav�tani, b�jitalokat k�sz�teni, vagy egyszer�en csak, hogy csendben olvasgatva �ld�g�lj a fotelemben, minden �ldott este megfogadtam, hogy t�bbet nem engedlek be, mert nem b�rom m�g egyszer elviselni ezeket a lass� k�nokat… a gyertya f�ny�nek j�t�k�t a hajf�rtjeiden, szerettem volna �n is elveszni benn�k, beletemetni az arcom ebbe a puha, illatos selyembe, beletemetni minden b�n�m �s k�nz� v�gyam.
Hal�lfal� vagyok, Hermione. Nem sz�m�thatt�l t�lem semmire, �s most sem sz�m�thatsz m�sra, csak hal�lra.”

„Mi adta nekem a b�tors�got, hogy m�snap be merjek hozz�d kopogni, miut�n eg�sz �jjel a l�zt�l f�t�tt testem dob�ltam az �gyadban, ki tudja, miket besz�lve? Csak a homlokomra sim�tott, h�v�s tenyered adott n�ha enyh�l�st (Mindj�rt elm�lik, ne f�ljen. Nem, nem fog elm�lni, m�r soha, tudom), �s a tudat, hogy nem k�ldt�l a gyeng�lked�re, hogy mellettem vagy... Onnant�l kezdve mellettem volt�l minden este, a kandall�ban �gett a t�z, �s sok-sok gyertya, �s alm�s-szegf�szeges te�t kortyolgattam, ahogyan figyeltelek, lopva fel-fel pillantva az �lemben tartott k�nyvb�l, nem gondolva arra, mi�rt hagyod, hogy itt legyek, mi�rt nem zavarsz el, mi�rt nem z�zod porr� a csontjaimat er�s, finom kezeiddel... Olyan hatalmasnak �s f�lelmetesnek l�ttalak, ahogyan ott �lsz az �r�asztalodn�l, egyenes h�ttal, szigor�an, �s �n hirtelen nagyon-nagyon kicsinek �s but�nak �reztem magam, majd sz�gyenkezni kezdtem, mert �szrevettem, hogy k�nnyek folynak v�gig az arcomon...

- Ez t�bb a sokn�l, Miss. Granger. Ha nem tud viselkedni, m�r indulhat is vissza a szob�j�ba!

Felkelsz, az ajt�hoz s�t�lsz, �s kinyitod el�ttem.

- Arra v�r, hogy �n dobjam ki?

A sz�vem a torkomban dobog, de nem mozdulok. L�tom a d�h�t fell�ngolni a szemeidben, amint odal�psz mell�m, �s f�jdalmasan megragadod a karomat, majd talpra r�ntasz. Olyan k�zel vagyok hozz�d, hogy a leheleted borzolja a hajsz�laimat a f�lem mellett, mikor fojtott hangon megsz�lalsz:

- Eleget j�tszott�l a t�zzel, kisl�ny.

- �n nem j�tszom – suttogom elhal�an, k�zben azon im�dkozva, hogy ne dobj ki, istenem, csak ki ne dobj.
A cs�kod v�ratlanul �rt. Vad volt, birtokl�, �s �n �gy �reztem magam, mint a ny�ri viharban tehetetlen�l kavarg� almavir�gok.”


- SOHA, SOHA T�BB� NE NEVEZZEN S�RV�R�NEK! – ord�totta Hermione.

Eszel�s tekintet�vel, sz�l t�pte haj�val b�rki m�st megijesztett volna – Piton csak g�nyos mosolyra h�zta a sz�j�t.

- Hogyan nevezzek valakit, aki k�ptelen felfogni, micsoda hatalmat jelent a m�gia, milyen fens�ges f�l�nyt ad a kiv�lts�gosok kez�be?

„B�r nekem lett volna ilyen f�l�nyem az �r�let f�l�tt, ami hatalm�ba ker�tett. �gy cs�koltalak – nem, nem is cs�k volt ez, t�ptem, martam a sz�d –, hogy �rezd, mindig �rezd ezt a cs�kot, sajg�, duzzadt ajkaid a nap minden perc�ben eml�kezetedbe ennek a percnek a rettenet�t...
Mivel azonban nem volt meg ez a f�l�nyem, nem tehettem m�st, mint az utols� cseppig ki�lvezni az est�nk�nt lopott, titkos cs�koknak minden �des, f�jdalmas �r�m�t, tudv�n, hogy enn�l tov�bb nem mehet�nk, no nem az�rt, mert te csak tizenhat �ves volt�l, �s a di�kom, hanem mert semmivel sem kock�ztathattam Dumbledore bel�m helyezett bizalm�t, ami sz�momra a S�t�t Nagy�r jobbj�n bet�lt�tt helyem miatt volt igen �rt�kes.
Sokszor elk�pzeltem, hogyan foglak t�ged is a Nagy�r mell� �ll�tani, ha befejezted az iskol�t, �s szabad leszel, t�vol Dumbledore �s a t�bbi idi�ta gy�mkod�s�t�l.
Micsoda egy marha voltam. Azt hittem, nem sz�m�t, hogy a m�sik oldalon �llsz. Azt hittem, t�nyleg igaz�n szeretsz. Azt hittem k�vetni fogsz engem, b�rmit tegyek is. Visszagondolva t�nyleg egy szentiment�lis barom voltam.”

- Crucio!

Piton �tka eltal�lta a l�nyt; miel�tt az b�rmit is tehetett volna, �rezte az eg�sz test�n v�gigs�pr� f�jdalmat.

- Szeretn�d, ha abbahagyn�m? Szeretn�d, hogy v�get �rjen a f�jdalom?

- Ink�bb ez, mint a cs�kjaid! – sziszegte Hermione.

„Ink�bb ez, mint annak a pillanatnak a f�jdalma, amikor a szob�d padl�j�n fekve magamhoz t�rtem az asztalodon hagyott mereng�ben tett utaz�som ut�n.
Eg�szen addig k�ts�g sem mer�lt fel bennem a Dumbledore-hoz val� h�s�gedet illet�en. Most pedig az igazs�g �gy v�gott mellbe, hogy leveg�t is alig kaptam.
M�g mindig a padl�n fek�dtem, mikor a szob�ba l�pt�l.

- Mindent tudok – suttogtam magam el� semmibe meredt szemekkel.

- Hermione, �n... – Megpr�b�lt�l �t�lelni.

- Vedd le r�lam a kezed, mocskos hal�lfal�! – Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, elengedted a v�llam, �s valami hidegs�g k�lt�z�tt a tekintetedbe.

- Rendben. Tizen�t m�sodperced maradt, hogy mentsd az �leted.

Tizen�t m�sodperc. Ennyit kaptam az ajt�d el�tt, a dermeszt� pincefolyos�n elt�lt�tt �r�k�rt, a hossz� est�ken �t �h�tattal figyel� tekintetem�rt, ennyit a gy�ngy�z� p�r��rt, amit az arcom hagyott a hideg ablak�vegen, �jjelente, mikor miattad nem tudtam aludni, �s a veled t�lt�tt est�k beteljes�letlen s�hajaival gy�t�rve fejem a h�v�s �vegnek hajtva pr�b�ltam enyh�l�st szerezni.
Tizen�t m�sodperc alatt az ember sz�ve is k�r�lbel�l tizen�t�t dobban. Az eny�m legal�bb k�tszer olyan gyorsan vert. Ha nem siker�lt volna elmenek�ln�m, akkor h�t harminc sz�vdobban�s lett volna m�g az �letemb�l – nem mondhatom, hogy t�l b�kez� volt�l, nem, sosem volt�l az. Mindig kim�rten, megfontoltan adt�l, de adt�l: tizen�t m�sodperc el�g volt arra, hogy t�ged nem sokkal megel�zve ki�rjek a roxforti birtokr�l, �s �r�kre elt�njek az �letedb�l.
Te m�g aznap �jjel meg�lted Dumbledore-t. Miut�n eljutott hozz�m a h�r, h�rom napig a Szent Mung�ban fek�dtem eszm�letlen�l, idegl�zzal, �ll�t�lag a te neved sik�tozva.
Amikor magamhoz t�rtem, bossz�t esk�dtem.”

„Tizen�t m�sodpercet adtam neked, �letem legr�videbb tizen�t m�sodperc�t. Hallottam a l�pteidet t�volodni, nem, m�g nem telhet le, m�g t�l k�zel vagy... Futok, szorosan a nyomodban, siess m�r, te buta kisl�ny, siess, mert nem akarom l�tni a t�volod� alakod, a hajad, a szokny�d libben�s�t a combjaid k�r�l, mondom, nem akarom l�tni! Siess, m�g a v�g�n utol�rlek, �s amit teszek, olyat teszek... Buta, buta l�ny, hisz nem tudn�lak meg�lni, a hal�lfal�k v�gezn�nek vel�nk, ahogy r�nk tal�lnak, egym�s karjaiban, itt, a bej�rati csarnok k�v�n... Istenem, �s m�g meg�ll a l�pcs� tetej�n, �s visszan�z, a f�l arc�t m�r bebor�totta a s�t�ts�g, de egy pillanatig m�g tal�lkozik a tekintet�nk, miel�tt belevetn� mag�t az �jszaka feneketlen m�lys�g�be.
Kifulladva �rem el �n is a l�pcs� tetej�t: nem tudom m�r kivenni a teste k�rvonalait, ink�bb csak sejtem, ott fut valahol a park �rnyai k�zt. – Ha legk�zelebb tal�lkozunk, nem leszek ilyen t�relmes! – ord�tom ut�na a s�t�ts�gbe.”

- Piton professzor... – Hermione felegyenesedett az �tok megsz�nt�vel.

- Miss. Granger... – A f�rfi biccentett, �s egym�sra szegezt�k a p�lc�ikat.

- Adava Kedavra! – A tekintet�k �sszefon�dott, �s mik�zben egyszerre mondt�k ki a hal�los �tkot, hallani lehetett, ahogy az �ce�n egy pillanatig visszatartja a l�legzet�t.

„�gy hanyatlott�l h�tra, meglepetten, mint egy kisgyermek, �s �n l�ttam kihunyni a t�zet a szemeidben, l�ttam a hal�l apr�, s�s krist�lyait k�v� dermeszteni a tekinteted, �s kacagtam, kacagtam... Ezzel a kacajjal pedig bennem is meghalt valami... � nem, nem az �rtatlans�gom, azt azon sz�rny�, l�z�lmokkal, sikolyokkal teli �jszak�n vesz�tettem el, egy k�rh�zi �gyon fekve, mik�zben ijedt �pol�k pr�b�ltak lefogni, nehogy k�rt tegyek magamban.
Nem, �n sokkal t�bbet vesz�tettem. Egy eg�sz �letet. Egy �letet, ahol te sosem �llt�l be hal�lfal�nak, �s ahol egy�tt s�t�lunk az �szi napf�nyben f�rd� avaron, v�n, aszott ujjainkat �sszefonva.”